Tapadás teszt a jégen

Azt már mindenki tudja, hogy havas és latyakos útviszonyok között a téli gumiabroncsok nyújtják a legnagyobb biztonságot és a legjobb kezelhetőséget. De azt vajon hányan tudják, hogy a megfelelő téli gumi még a jéggel borított úton is drámai különbséget képes mutatni a nyári abroncsokkal szemben. Sok autós lehetetlennek gondolja azt, hogy egy guminak valós tapadása legyen a jégen. Az igazság az, hogy növelhető az autók fékezési, gyorsulási és kanyarodási teljesítménye a jégen már egy szett téli gumival is.
Ezt tesztelte az amerikai Tirerack blog is, amikor kimentek a helyi jégpályára és a tesztautójukkal a frissen polírozott jégre hajtottak. Ez talán kicsit extrémnek hangzik, de az eredmények így lettek még pontosabbak és látványosabbak. A vizsgálat során három autót teszteltek. Az egyiken Bridgestone Blizzak téli gumi volt, a másodikon egy négy évszakos abroncs és a harmadik pedig nyári gumikon futott.
Lássuk az eredményt!
Az első teszten azt vizsgálták, hogy meddig tart az autóknak megtenni az utolsó 60 láb (kb. 18,96m) távolságot a jégpálya közepéig miközben felgyorsítanak a hirtelen fékezéshez. A nyári abroncsokkal felszerelt autónál a kipörgés gátló elkezdett dolgozni és körülbelül 7,4 másodpercig tartott megtenni a 60 láb távolságot. A négy évszakos gumikkal ellátott autó már kevésbé támaszkodott a kipörgés gátlóra, de így is 6,5 másodpercre volt szüksége. A téli gumikkal futó autó használta a legkevésbé a kipörgés gátló rendszert és ez fogta meg leginkább a jeget. Így 4,5 másodperc alatt teljesítette a feladatot.
A második teszt a féktávokat mérte, azt, hogy meddig tart az autóknak, míg teljesen megállnak 10 mph-s sebességről (16,09 km/h). A nyári gumikkal szerelt autónak azonnal bekapcsolt a blokkolásgátló rendszere és 14,33 méter (47 láb) megtétele után állt csak meg. A négy évszakos gumikkal az autó kevésbé támaszkodott az ABS-re, de így is több mint 11,89 méter (39 láb) után állt csak meg. A téli gumik biztosították a legjobb tapadást és érték el a legjobb eredményt. A téli abroncsokkal versenyző autó kicsivel több, mint 6,4 méter (21 láb) után állt meg.
Az utolsó teszt a kanyarodás volt. Összehasonlították az autók teljesítményét miközben 10 mph-s sebességgel fordultak be egy 90°-os sarkon. A nyári gumikkal felszerelt autó kevéssel a kanyarodás megkezdése után kisodródott és felborította a járdát jelző összes bóját. Még az autó dinamikus menet stabilizátora sem tudta megfogni a járművet, amikor az abroncsok elvesztették a tapadásukat. A négy évszakos gumikkal versenyző autó már jobban teljesített, de kicsivel a kanyar kijárata előtt kisodródott, aminek ismét több bója látta a kárát. Az utolsó induló a téli abroncsokkal felszerelt autó volt. A téli gumik elegendő tapadást biztosítottak ahhoz, hogy az autó be tudjon fordulni a sarkon anélkül, hogy felborított volna akár egyetlen bóját is.
Ahogy a tesztből is láthatjuk, hatalmas különbségek vannak a gumik között és a tökéletes biztonság érdekében nem mindegy, hogy melyik évszakban milyen abroncsokat választunk.