175/70 R13 téli gumi minta tesztek

175/70 R13 téli gumi minta tesztek
Mire kell még figyelnünk, amikor abroncsot választunk, ha már tudjuk, hogy a175/70 R13 téli gumiméretre van szükségünk? – tették fel a kérdést számunkra a minap. Mivel egyre többet hallani az autótulajdonosok felől, hogy nem igazán tudnak dönteni, amikor gumivásárlásra kerül a sor, mert nem igazán tudják, hogy a tulajdonságokban mit kell előrébb helyezni, és mivel hamarosan újra a nagy téli gumivásár kerül majd terítékre, úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk segíteni, és összegezzük, hogy milyennek is kell lennie egyjó téli guminaka 165/70 R13 méretben, illetve bemutatunk párat a165/70 R13 téli gumi minták közül is, hogy könnyebb legyen dönteni.
A jó téli gumi tulajdonságai
A jó téli gumi nem csak önmagában jó, hanem az autóval együtt kell, hogy jó legyen, ezért nagyon fontos az, hogy a megfelelő méretű abroncsok közül válasszunk ki egy jó mintát. Arra is ügyelni kell azonban, hogy egy-egy méretben is vannak árkategóriás és minőségbeli különbségek, amelyek között már sokkal nehezebb eligazodni.Ha már tudjuk, hogy milyen méret illik a kocsira, akkor elsősorban annak a méretnek érdemes utánaolvasni, majd utána keresni egy jó mintát. A lényeg, hogy a kisebb, városi autókra megfelelően teljesítenek a budget és a középkategóriás minták, amely érvényes még a régebbi gyártmányokra is. A prémium márka már inkább a felsőbb kategóriás abroncsok mintázata, azoké, amelyek újabb gyártásúak, nagyobb teljesítményűek – tehát a guminak is komolyabb teljesítményre van szüksége.
Vegyük példának a165/70 R13 téli gumimintát. Mivel ez méret főleg a városi kisautók mérete, így jellemzően ezen autókra inkább az alacsony kategóriás, vagy a középkategóriás gumik a jellemzőek. Ezek támogatják a kocsi megfelelő hajtását, és a gumi is minden tekintetben jól működhet és hozhatja a saját tulajdonságait.
Néhány 165/70 R13 téli gumi minta bemutatása

A téli utazásokhoz teljes mértékű biztonságot és kényelmet ad, hiszen nagyon jó a fékútja a nedves, csapadékos talajon, nem kopik túlzottan a száraz úton sem, de a havon is jól tapad: ilyen egy jó téli gumiabroncs. A Sava egyébként egy egyszerű, középkategóriát gyártó abroncsgyár, amely 2004 óta a Goodyear alatt dolgozik – talán ennek köszönhető a megfelelőség.
A Falken középkategóriás mintáit is sokan ismerik, elég jó eredményeket hoz a gyártó a165/70 R13 téli gumiminta tekintetében is. A japán gyár innovatív mintázattal dobta piacra a Falken HS449 új téli gumiabroncsát, amely jó teljesítményt nyújt a vizes talajon, jól tapad a havas és a jeges úton, illetve az elődökhöz képest sokkal jobb a fékezési teljesítménye is. Növelték a keresztirányú csatornák méretét, amely a jobb fékezést biztosítja, illetve a lamellákon is változtattak, amely kiegyenlítettebb kopást eredményez. Javult az abroncs az irányíthatóság tekintetében is, ami igazán fontos tulajdonság egy téli gumira nézve.
A Yokohama is kifejlesztett egy mintát a kisebb autók részére a165/70 R13 téli gumi méretben. Ez a Yokohama V903, ami igaz, hogy még mindig középkategória, de teljesítményben már egy alsóbb kategóriás prémium márkának is megfelelne. A futófelület kötött forgásirányú mintázattal rendelkezik, ami azt eredményezi, hogy sokkal jobb a tapadása ennek a mintának a nedves, a havas, a latyakos és a bármilyen más, kellemetlen téli úton, mint a Yokohama más elődeinek.
A lamellák is segítik a jó tapadást és a csatornák is részt vesznek a tökéletes vízelvezetésben. A stabilitás is kiváló, tehát tényleg egy biztonságos és a legtöbb tulajdonságában megfelelő abroncsról van szó.